Oldal kiválasztása

Így lett egy agyhalott ajándékötletem – három óra gondolkodás után

Szerző: | márc 12, 2018

Egy újdonsült barátomnak szülinapija volt, nem sokkal miután együtt felfedeztük a tehetségeit. Ő a kedvenc fajtámból való: miután megkapta a teszt-értékelését, azon melegében felgyűrte az ingujját és két lábbal nekiállt nyomni a gázt a tehetségeivel. Nála már csak én vagyok lelkesebb emiatt! 🙂
DE bajban voltam!

Születésnapja volt. De-mit-de-mit-de-miiiiit kéne adnom?
Három órája ténferegtem, vakaróztam, de semmi ötletem.
Aztán végre, pár magamból kínkeservesen kipréselt ajándék-lehetőség után körvonalazódni kezdett a fejemben valami.

Gondoltam, felhívom azért az egyik genetikailag-kreatív munkatársam, mert már úgy elbizonytalanodtam a nagy agyalásban, hogy a jó ötlet is kétségesnek tűnt.
…és kicsöng!

– Mi van? Benne vagyok valamiben. – na, gondoltam, remek esélyeim vannak, hogy felkeltsem az érdeklődését a projektem iránt…

– Figyi, gyorsan kéne egy frappáns aji-ötlet. Az ünnepeltről azt kell tudni, hogy most találta meg a tehetségét, és ezzel azt a mondanivalót, amit szeretne a világ tudtára adni. Én pont azt akarom, hogy el ne felejtse már soha többé használni ezt az új hangját. Hm, van ötleted?! – én: közben drukkolok magamban.

– Hát megafon! Letettem. Csá.

Ott állok és megüt a guta. Pont ezt izzadtam ki magamból. Pont ezt. Ő meg foghegyről idevágja, csak hagyjam békén. Ha egy alkalmasabb időpontban kérdezem (az egyébként a maga módján nagyonis szerethető) kollégámtól ugyanezt, valószínűleg ezt az ötletét el is veti. Ő semmit nem szeret, ami “evidens”.

Szerinte úgyis mindenki erre gondol kapásból, ezért “felejtős”. – nekem viszont sosem lesz ilyen frappáns szülinapi ajándékötletem 1mp alatt!

Tanulság?
Esküszöm, neki gőze sincs, ez mekkora kunszt – azt szokta mondani, ha szökőévente támad egy ötletem:

-Kreeeisz (igen, így hív!)…, csak akkor jövök rá mindig, hogy mennyire zseniális vagyok, amikor látom rajtad, hogy te viszont mekkora balek vagy ebben.
És milyen igaza van!

Legtöbbször a saját tehetségünket normálisnak, sőt, tök természetesnek gondoljuk, pedig ez 99%nak mission impossible!

FELHÍVÁS:
Tessék azonnal gyanakodni, ha a legtöbben nagyon bénának tűnnek valamiben körülöttünk – mert simán lehet, hogy épp megleltük a saját kivételes értékünket 😉

Te mit látsz magad körül? Ki-miben jóval bénább nálad?