„Bárcsak befőttes üvegekbe tehetnénk a Karácsony hangulatát, és kinyithatnánk egyet-egyet minden hónapban.”

Harlan Miller         

A 84 éves nagymamám a történetmesélő a családban. Akárhányszor körbe üljük a karácsonyi asztalt, rögtön belekezd egy tanulságos családi históriába, ami frappánsan passzol az alkalomhoz. Elmeséli, mit hozott a Jézuska a gyerekeknek a háború alatt, hogyan főzték az első szaloncukrot otthon, és mit tettek dísz helyett a fára. Annyi karácsonyi története van, hogy egy egész könyvet megtöltene.

Nem is tudom, milyen lenne a Karácsony az erős hangja, az okos következtetései és a jóindulatúan kémlelő szeme nélkül. De hála az Istennek, ezt nem is kell idén elképzelnem, mert Mama ott fog trónolni most is az asztalfőn! Idén amíg beszél, felveszem a történeteit.
És a hangja… a hangja az összes elkövetkezendő Karácsonykor is velünk marad a mp3-ban.

A furcsa elhatározásom

Akkor fogadtam meg, hogy most már tényleg nem várok egy percet sem azzal a hangfelvétellel, miután elolvastam ezt a karácsonyi történetet:

A Három Királyok ajándéka

Két évvel ezelőtt decemberben, apukám telefonált, és azt kérdezte, hogy mit szeretnék karácsonyra. Kértem egy bizonyos könyvet, de aztán félbeszakítottam saját magam és azt mondtam, hogy „Nem, amit úgy igazán szeretnék karácsonyra, az az, hogy vedd fel kazettára nekem a Három királyok ajándékát.”

Ezután egy hosszú szünet következett és apukám sóhajtott egyet „Ó atyaég, Marcsi. Minek neked ez? Negyven éves vagy!”

Egy pillanatra megálltam, elszégyelltem magam, de kitartottam: „Apa, te is tudod, amikor kicsik voltunk, milyen jó volt hozzád bújva feküdni melletted a kanapén, miközben olvastad nekünk a Három királyok ajándékát. Még mindig emlékszem, hogy milyen erős volt a hangod, milyen biztonságban éreztem magam és milyen szuperül játszottad el a szereplők hangját. Rettentően hálás lennék, ha megtennéd ezt nekem, mert 500km van közöttünk és idén nem megyek haza karácsonyra. Igazán jó lenne, ha így mégis velem lennél.”

Apa egy picit lágyabb hangon, de még mindig gyanakvóan kérdezte: „Úgy érted, olvassam fel neked a mesét úgy, mint amikor pici voltál, a sok csilingeléssel és angyalkákkal együtt?!??”

„Igeeen, pont így!”-válaszoltam.

Apa fujtatott egyet, elmondtuk a „szeretlek”-eket és letettük a telefont. Picit szomorúnak éreztem a beszélgetést és úgy sejtettem, hogy egy csöppet túl szentimentális dolog volt ilyet kérni egy 86 éves medvétől. Pláne egy felnőttnek… Annyit tudtam csak, hogy akárhányszor Apával beszéltem, egyre fáradtabb volt a hangja és rettegve vettem észre, hogy kezdem elfogadni, hogy már nem hallhatom sokáig.

És aztán történt valami…

Pont Szenteste reggelén érkezett hozzám egy kicsi barna, agyoncelluxozott vastag kartonboríték. Rajta a nevem egy fekete vastag filccel, apukám összetéveszthetetlen, mérnöki pontosságú betűivel. Benne a kazettán a szöveg „3 királyok ajándéka”.

Bedobtam a kazettát a lejátszóba és hallottam Apu szavait: „Eeeegy dollár nyolcvanhét cent. Ez minnnden vagyona. És ebből is hhhhatvan cent csuppppa pennyben.”- pont úgy, mint amikor gyerekek voltunk! Amikor befejezte, még annyit hozzátett, hogy most elénekli a kedvenc karácsonyi énekeinket, amiket együtt daloltunk az éjféli misén, mert tuti azzal fogom nyúzni jövőre. Úgyhogy kezdődött a Pásztorok, pásztorok, folytatta a Csendes Éjjel és még a Mennyből az angyalt is felénekelte.

Utána következett az igazi meglepetés…

Felolvasta nekem a Csodálatos Kismozdony esti mesét is, amit anyukánknak meséltünk együtt esténként, amikor három évvel ezelőtt rákban haldoklott.
Hálával és boldogsággal csordultig teli szívvel mentem aznap aludni, hogy kaptam még egy karácsonyi csodát apukámtól.

A következő májusban Apa hirtelen meghalt.

Nem voltak már vasárnap reggeli telefonbeszélgetéseink, nem voltak hívások, amik azt kérdezték volna, hogy „Milyen zizi napja volt ma a Csillagomnak?”. Nem volt több „Szeretlek”-es búcsúzkodás. De a hangja tovább élt… és folyton arra emlékeztet, hogy bármit meg tudok csinálni, amit szeretnék, még akkor is, ha épp nehéznek tűnik.

Ez a szeretet ereje.

Az idei karácsonykor elküldtem a húgomnak a tavalyi felvételt, amire nem számított. A tesóm felhívott zokogó hangon és azt mondta: „Marcsi megkaptam a kazettát. Amikor betettem a magnóba, a nappaliban voltam. Benedek (a húgom 2 és fél éves kisfia) futott oda hozzám az emeletről lelke szakadtából kiabálva, hogy „Papa itt, papa itt!” Látnod kellett volna őt, Marcsi, ahogy körbenézett. Mindenhol őt kereste. Apa itt volt velünk.” És a hangja örökké velünk él.

———————————-

Azt olvastam valahol, hogy azért „létkérdés”, hogy beszélsz a gyerekeddel, mert később, még felnőtt korban is, örökre a te hangod lesz az ő belső hangja. A lelkiismerete. Az iránytűje a dilemmáinál. A képzeletbeli barátja a bajban. Egy szülő mindig jót akar, még ha néha rosszul is. Bölcsebb nálad – mert 20-30évvel többet látott, élt, hibázott, tanult és ennyivel többet gondolkodott is ezeken. És szeret téged – feltétel nélkül, alanyi jogon. Önzetlenül – pusztán a létezésedért cserébe. És lehet, hogy az őrületbe kerget néha – mint engem a nagymamám a szigorúságával-, de senki nem akarja nála jobban, hogy boldog legyél – ezt sose feledd! És egyetlen alkalmat se szalassz el, hogy ő is tudja meg, mekkora kincs neked. <3

Meleg öleléssel kívánok Nagyon Boldog Karácsonyt neked,
Eszter

U.i.:
Ha szeretnél segítséget abban, hogy megtaláld a tehetséged, akkor kattints a linkre és közösen kiszedjük belőled.