Na nézzük az Okostojást, hátha meg tud lepni!
Toporgok a terminálban és sasolom a többi utast…
Örökzöld bakancslista-kedvencem:
Hirtelen felindulásból kimenni a reptérre és felszállni az első gépre. De mégsem tettem meg sose.
Viszont ismerek frissen 54 olyan embert, aki igen.
Mégis legtöbben ezt az ötletet húzzuk ki egy határozott mozdulattal a vágyaink közül – és ez okos, higgadt felnőttként teljesen érthető.
Lenne.
Vajon miért, ha annyira vágyunk rá mégis?
Arra jutottam, hogy a szívünk mélyén mind szeretnénk feszegetni a komfortzónánkat. Igenis bátrak, kockázatvállalók, vakmerők akarunk lenni, legalább egyszer az életünkben.
De mielőtt elindulunk, meg kell súgnom: Az igazi kaland nem is annyira a célországban vár.
Lehetséges, hogy talán maga a bátorságunk lesz a jutalom?
Mert voltunk olyan tökösek, hogy végre-valahára belevágtunk – és ez már önmagában hatalmas győzelem.
A végén aztán majd kikötünk-ahol-kikötünk, mert egy álmunkat készülünk éppen valóra váltani.
Amikor a Szuperképesség Facebook-csoportban olvasgatok a 30-DAY-Challenge írásai között (napi sok-sok órát), olyan mintha pont ilyen utasok között hallgatóznék a terminálban.
Mert ezek az emberek, akik elkezdik a kihívást, mind valami vérpezsdítő vállalkozásra szánták el magukat:
Ők nem ácsingóznak tovább valami olyasmi után, amire a szívük mélyén mindig is vágytak – hanem megteszik az első lépést.
Sokan szkeptikusan vágtak bele a Küldetésbe, hogy:
“Na, nézzük az Okostojást, hátha meg tud lepni!”
Volt olyan is, aki mindent-vagy-semmit alapon nagy reményekkel ült be a nagy Szuperképesség Tesztre… – különbözőbb nem is lehetett volna a banda!
És – igen – mindenki megkapta a tehetségeit – …ami valami nagyon hasonlót hozott ki ebből a sokféle emberből!
Megtáltosodtak.
Éhesek – és habzsolnak.
Kihívást, tapasztalatot, tudást.
Mehetnékjük van – és nagyon hangosan toporognak.
Elszántak – és mindenre hajlandóak.
Becsomagoltak.
Eltántoríthatatlanok – mint régen.
Régen, mielőtt egy kicsit már majdnem feladták.
(Szívem szerint jönnék a béna közhellyel, hogy “életünk végén csak azt bánjuk meg, amit NEM tettünk meg”, mert annyira-tényleg így van!)
Ők azért Szuperhősök, mert lepókhálózták az álmaikat – és ezzel a legfontosabb dolgot tették fel MEGINT a bakancslistájuk tetejére:
A saját személyes boldogságukat.
És azt érzem, hogy büszkék magukra – mert léptek. Bár még nem biztos, hogy tudják merre visz az út, de becsomagoltak és készen állnak a felszállásra. Nekem nincs kétségem, hogy töretlen elánnal fog masírozni ez a csapat – mert már mind tudják, hogy életük hatalmas kalandja várja őket, ahogy átlépik a terminál küszöbét.
És én itt ülök és a könnyeimmel küszködöm – mert nekem ez volt az álmom: Látni őket, ahogy végre elhiszik, hogy igenis valóra válthatják az álmaikat.
A következő csapat hamarosan nekikezd az útnak.
Gyere, és tarts te is velünk!