“Ki tudja, mihez ért ez a gyerek…?!” – avagy: amikor egy pedagógus lelombozó kommentje arannyá válik.

Ezért a bejegyzésért megszenvedtünk. Ő is (Janka) és én is (Eszter). Megpróbáltam belőle, még ha félszavakban is, de kipréselni a saját történetét, hogy inspirációként hathasson rátok. Hogy lássátok, igen van remény, még a legnagyobb ellenszélben is! Kolléganőm saját nagyokos-vadbarom útkeresése következik…

Igen, ez volt az első alkalom.

Zsenge 10 éves koromban merült fel bennem TELJESEN TUDATOSAN a gondolat, hogy simán lehet, hogy tudok valamit, amit még egy felnőtt SEM. Valami verselemzősdi-féle magyar-vetélkedő volt a 4. osztályban. Semmi önálló indíttatásom nem volt részt venni ezen, de szigorú, értelmiségi, maximalista szülők szófogadó gyermekeként ez nem volt eldöntendő kérdés.

Sem a feladatra, sem az irományomra nem emlékszem, csak egyetlen érzésre. A semmiből szállt meg, és 90 percen át, hat A4-es oldalon keresztül valamiféle szürreálisan termékeny transzban tartott. A Flow volt az, a nagykönyves. Én fejeztem be utolsónak, időm sem volt átgondolni, hogy mi is történt, mert a tanár a fejét csóválva már ki is kapta a kezemből az írást.

Egy félmondatot sem tudtam volna felidézni belőle, és talán jobb is! Mert a józan – akkor még a csakis kiválóan-megfelelésre vágyó – eszem térden állva könyörgött volna, hogy hadd ne adjam be ezt a… valamit. Azonnal elfogott a rettegés: a szüleim ki fognak nyírni! Ez a félelem nem volt alaptalan, hiszen kőbe volt vésve a szabály: “A maximum a minimum!”

Ennek ellenére mégis valami extrém izgatottságot éreztem. Mint amikor besurrantál szilveszterkor a kisboltba petárdát lopni, és elslisszolsz, de már hallod a szirénát, és akkor csakazér’is meggyújtod a kanócot… És a tűzijáték – a rád váró balhétól teljesen függetlenül – lélegzetelállító! Ma úgy mondanám, a lázadás vakmerőségének íze keveredett a féktelen alkotás szabadság-mámorával.

Aztán megkaptam rá a tanárnéni „EZ MEG MI A FRANC?”-ját.

De kit izgatott, hiszen én már TUDTAM, hogy aznap “a szüleim-gyerekén” vagy “a mintadiákon” kívül VALAKI lettem: kaptam egy falásnyit a LEGIGAZIBB önmagamból. És rájöttem ott, 10 évesen, hogy akkor kóstolhatom meg megint, ha HAGYOM, hogy az legyek aki, és, ha nincs több cenzúra!

Szövegíró-féle kreatív lettem, persze ez a mihaszna hivatás csak később lett a “kenyerem”. 10 évesen csak azt tanultam meg, hogy az agyam egy különc, és hagyni játszani és közben jegyzetelni muris. Innen persze nem váratott sokat magára a felismerés, hogy minden szórakoztatóbb, ha nincs cenzúra. Notórikus szabályszegő, heccből-polgárpukkasztó, kíváncsiságból-kötekedő, kis nagyokos-vadbarom lettem.

Újságíró akartam lenni, de utáltam az objektivitás-kényszert.
Médiatudományt tanultam, túl könnyű volt, untatott.
Reklámos lettem, de gyakran megvetem a fantáziaszegény felszínességét.

…hogy mihez értek?!

Olyan formabontó gondolatrendszerek megalkotásához, amik azt a MI A FRANC EZ? hökkenetet provokálják ki az emberből, mint annó a tanárnéniből. Csak az eggyel-fogékonyabbak ezt inspiráló impulzusként hasznosítják.

Nincs annál felszabadítóbb érzés, mint amikor tudod, ki vagy IGAZIBÓL, és többé-kevésbé csíped is. Nekem hatalmas szerencsém volt, hogy hamar megsejtettem!

Talán ezért volt mákom. Mert 10 évesen nem vagy elfogult, alig tudsz valamit.
Nincsenek torzulások, kevés a prekoncepciód. A megfelelési kényszer is max. csak egyirányú. Insta-filter-mentes az önképed. Minél felnőttebb vagy, annál nagyobb a veszély, hogy valamilyennek szentül-hiszed magad, amilyen gyakran kicsit se vagy.

…hát… mit szépítsük?! Nem áll jól a szénád, ha egyedül keresgéled Önmagad, na!
Túl sok lehetőséged van eltévedni, és iránytű meg térkép híján túl kevés esélyed korrektül tájékozódni. De tudok valakit, aki a legrövidebb úton odavezet a Ground ZEROhoz, hogy ne oldalirányba indulj a hegyre.
Igen, egy amolyan sherpa-féle!

Nem, hegyet-mászni utána neked kell.
Igen, Himalája-jellegűt.
Nem, nem lesz könnyű.

Igen, izzadni-szűkölni fogsz.
Elátkozni a napot, amikor bedőltél ennek a szuperkedő maszlagnak…

De tuti a kilátás, full megéri 😉

Jó, ne hidd el – gyere fel, játsszuk le ;P